termopur.hu

Egészségünkre nézve ártalmatlan a poliuretán hab!

Mint minden nem megszokott és egyelőre ritkábban használt, de egyre nagyobb teret nyerő technológiánál természetesen a poliuretán habok esetében is vannak kételkedők.

Az egyik leggyakoribb kérdés, hogy nem ártalmas-e az egészségre a poluretán habszigetelés.

Az uretán habok már az 1960-as években megjelentek és azóta életünk számos területén használjuk őket. Ezzel az anyaggal hőszigetelik hűtőszekrényeinket és melegvíz-tárolóinkat, ugyanis más anyag nem képes arra, hogy 4-5 cm vastagságban hatékonyan 40-50 fokos hőmérsékletkülönbségeket tudjon fenntartani.

Ha körülnézünk a környezetünkben nagyon sok helyen megtaláljuk még az uretán ipar termékeit. A különböző habszivacsok, matracok, autóülések mind-mind innen származnak. A kémiai összetevők módosításával jelentős különbségek adódnak mind az előállítási módszerekben, mind a hab végleges fizikai tulajdonságaiban. A hűtőkben és bojlerekben például önthető habokat használnak, melyek néhány tíz másodpercig teljesen folyékony halmazállapotúak (vízszerűek), és csak utána veszik fel a térhálós szerkezetet.

Ahogy a fent említett termékek, úgy a hőszigeteléshez használt poliuretán hab sem jelent semmilyen környezeti veszélyt, vagy egészségügyi ártalmat. A hőszigetelés szórásakor viselt védőfelszerelés elsősorban a szórási köd kivédésére szolgál, és inkább az egyszer használatos “papírruhát” dobjuk a kukába, mint a mindennapos munkaruháinkat.

A purhab hőszigetelések egészségre ártalmatlan voltát könnyen beláthatjuk, ha tudjuk azt, hogy a pihenésünk kényelmét növelő memóriahabos párnák és matracok is ugyanezzel technológiával készülnek! Nagyban hozzájárul komfortérzetünkhöz, hogy a memóriahabot – ahogy a hőszigetelő anyagokat általában – azért érezzük mindig melegnek, mert a testmelegünk nem vezetődik el a felületükről.

A hőszigeteléshez használt poliuretán habok is ártalmatlanok tehát az egsézségünkre, így sok kedvező tulajdonságát figyelembe véve bátran használhatjuk azokat.

Termopur - Egészségünkre nézve ártalmatlan a poliuretán hab!
termopur.hu

Kérdése van? Írjon nekünk most:


Szolgáltatási területek

  • ► Baranya megye
  • ► Bács-Kiskun megye
  • ► Békés megye
  • ► Borsod-Abaúj-Zemplén megye
  • ► Csongrád megye
  • ► Fejér megye
  • ► Győr-Moson-Sopron megye
  • ► Hajdú-Bihar megye
  • ► Heves megye
  • ► Jász-Nagykun-Szolnok megye
  • ► Komárom-Esztergom megye
  • ► Nógrád megye
  • ► Pest megye
  • ► Budapest
  • ► Somogy megye
  • ► Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
  • ► Tolna megye
  • ► Vas megye
  • ► Veszprém megye
  • ► Zala megye

A kivitelezés rendkívül gyors és járulékos költségektől mentes

Teljesen kompakt, illesztési hiányosságoktól mentes hőszigetelő réteg valósítható meg, egész évben jelentősen csökkenthető a fűtés és hűtés költsége

Egyenletes hőmérsékletet biztosíthatunk, így javul a komfortérzet

Egészségre ártalmatlan szigetelőanyag védi az ingatlanunkat

Csökkenthetők az allergiát és asztmát kiváltó okok

Megakadályozhatjuk penészedést és gombásodást

Purhabos csodaszer a szigetelésben!

KÉRJE INGYENES ÁRAJÁNLATUNKAT